Hol is kezdjem? Hát jó lenne, ha sehol se kéne. Ha szépíthetnék, hazudhatnék, elhallgathatnék. De hát pont ezek miatt vagyok itt. Mert most, vagy soha. Ha most nem ugrok ki ebből, akkor soha. Mert ki kell. Egy hajszálon függ az egész életem, a házasságom, az, hogy szóba áll-e velem még életem szerelme. Fasza egy helyzet.

Na jó, kezdjük az elején.

Negyvenes vagyok, egy látszólag sikeres, a munkájában legalábbis mások szerint szép sikereket elért férfi. Sok ember ismer, szakmailag számon tartanak. Csak hát nem tudják, hogy a korábbi kedvenc hobbimat letolt nadrágban csináltam, a lakásunk különböző pontjain. Akkor lehet, egy kicsit más lenne a kép rólam. A nevem álnév, magyar vagyok, ez nem egy külföldi blog fordítása, ez a rideg magyar valóság. Van egy szép családom, és egy gyönyörű feleségem, akit több, mint tíz éve ismerek. A feleségem tényleg gyönyörű, ráadásul szexi is, és én mégis… Na, mindegy, ne szaladjunk előre. Szóval pornófüggő vagyok, vagy voltam, vagy leszokóban vagyok, vagy ki tudja.

Mindenesetre nem nézek pornót, jelen esetben hét (hosszú) hete. Miért hosszú? Az első pár nap a falat kapartam, sose akart végetérni. Bődületes, már már fájdalmas éjszakai erekciók, a fejemben száguldó képek tették pokollá ezeket a napokat. Meztelen nők és férfiak voltak mindenütt, én meg állandóan a számítógépet néztem, hogy oda kell ülni. Csak egy percre, csak egy gyors videót, egy gyors képet. Azt lestem, mikor nem látnak a munkahelyemen, hogy oda tudjak ülni végre. Végül mindig megálltam. A miérteket majd később. Pedig szó szerint ott lebegett a kezem a billentyűzet felett, hogy beírjam a privát böngészőbe, hogy p-o-r-n…

Megérte nem beírni. Na, persze, ez most csak relatív siker, ha azt nézzük, hogy a korábbi, napi több órás szeánszok után képes vagyok írni erről. Tisztán. Őszintén. Eleinte szépítettem: mindenki nézi, csak tanultam belőle, kíváncsi voltam. Hát, tanulni azt nem lehet belőle. Mit lehetne? A szexet alapesetben egy férfi és egy nő játsza. Amit ott tudni lehet, azt tudja mindenki. Normális ember nem akarja, hogy a felesége mittudom én, hídban hátrahajolva tárja szét a lábait. Amit két normális, egymást szerető ember meg tud tenni az ágyban (vagy azon kívül), azt mindenki tudja. És igen, mindenki (vagy nagyon sokan nézik).

Higgyétek el, nem éri meg!

Izgalmas, persze. Kemény az ember fasza tőle, persze. De közben meg rombol. Erről szól a pornó. Nem élvezetről, rombolásról. Mit érdekel, hogy egy olyan buliban, ahol tízen vannak, mi történik? Ha odakerül az a nulla egész akárhány század százalék, aki ezt majd megteszi, tudni fogja. De mit érdekes ez nekünk a csajommal, otthon, az ágyban? Hát ugye… Jó kérdések. Persze nem én vagyok magam Terézanya, két hónappal ezelőtt én is a farkammal a kezemben néztem a tíz embert. Vagy hármat. Vagy egyet. Már semmi sem számított. Se a típusa, se a szépsége vagy csúnyasága, és még a neme sem. De erről is később. Közben lett egy kapcsolatban magányos, magát feleslegesnek és üresnek érző feleségem. Egy jéghideg ágyunk, ahol az alvás volt az egyetlen opció. Meg a faszverés. Elfordulva. És azon ábrándozva, hogy reggel majd a csajommal csinálom. Közben kettőnk között pinákból és faszokból szóló áthatolhatatlan fal volt.

Build that wall! Hát én megépítettem. Most jön a falrombolás és egy normális élet újjáépítése. Ha még van mit. Mert nincsenek illúzióim, vagy nekiugrok, vagy nézhetem a pornót életem végéig, egyedül.

Hogy hiányzik-e? Van egy könyv, amiben kábítósok írnak arról, milyen a leszokás. Igen, magukat szarokkal lövöldöző szerencsétlenek, akik teljesen leépülnek. Hogy hol vagyok én ettől? Hát ugyanott. Én meztelen nőkből álló szert fecskendeztem az agyamba, naponta többször, azért a pár percnyi örömért. Szóval hol vagyok én a kábítósoktól? Mondom, ugyanott. Sóvárgás, mindent elsöprő testi kényszer a pornófüggés.

Hiányzik-e? Néha eszembe jut. Azt írják ebben a könyvben, hogy a kábítósoknak nem csak a szer hiányzik, hanem a rituálé. Hogy már az előkészület is majdnem a szer. Na, ezt volt a legnehezebb megállni. A keresgélést, a keresőszavak beírását. A magamnak adott, másoktól ellopott félórákat, órákat. Most a látványt hagyjuk is. Néha eszembe jut, de nem az élvezet része. A kétségbeesés. Hogy hogyan tudtam ezt, így, évekig… Mindent odadobtam egy semmiért. Egy álságos, mesterséges, a valósághoz nyomokban sem kötődő világért.

Hogy értsétek: a feleségem egy magas, gyönyörű nő. Mindene rendben van, de komolyan. Korábban hibákat láttam rajta. Azt vettem észre, ami nem tökéletes. Micsoda beteg egy helyzet. Senki sem tökéletes, pláne én nem. És én elvártam, hogy az legyen, amikor egyébként, ha a pornón kívüli, igazi világot nézzük, akkor tökéletes. De a pornótól eldeformált agyamnak nem volt elég tökéletes. Értitek? Hét hete annak látom, ami. És ez nagyon jó. Olyan, amilyen. De itt van még velem, beszélünk egymással. Jó, vitatkozunk. Válságot oldunk meg. De jó arra gondolni, hogy ő ilyen tökéletlenül tökéletes. Amilyen ez a kurva, igazi világ. Ne hagyjátok, hogy egy művilág elvegye az eszeteket. Nem éri meg. Amíg még tudtok, változtassatok.

A következő bejegyzésekben majd elmesélem, mi történt velem és velünk. Most vár a munka. Mert néha dolgoznom is kell valami hasznosat.